Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
2019. május 14. 14:35 Csernus Szilveszter
Az 1940-es évek magyar demográfiai katasztrófáinak egyikét, a Magyarország és Csehszlovákia közötti lakosságcsere-egyezményt 73 éve, 1946. május 14-én szavazta meg a magyar Nemzetgyűlés. A csehszlovák erőltetésre létrejött nemzetközi szerződéshez semmiféle magyar érdek nem fűződött, az az új csehszlovák állam etnikai homogenizációját szolgálta - az ilyet hívják győztes fölénynek. A fasiszta Szlovákia figyelmen kívül hagyásával a győztesek közé avanzsált Csehszlovákia túl is lépte a szerződésben foglaltakat: körülbelül húszezer magyarral többet fosztott meg (állampolgárságán túl) lakóhelyétől, mint amennyi szlovák önkéntes jelentkezett a lakosságcserére Magyarországon. A vészterhes időszakot a kollektív bűnösség jegyében elkövetett népirtások, deportálások, kényszermunka-táborok és jogfosztások tarkították: nem csoda tehát, hogy az 1946-1948-as lakosságcsere bemutatására a történelemoktatás a kelleténél kevesebb figyelmet szentel.
Korábban
Felvidéki magyar tragédia
A 2. világháború közvetlen következményeivel együtt számos Közép-európai nép számára tartogatott demográfiai szempontból könyörtelen fordulatokat, köztük nekünk, magyaroknak is. A háború folyamán odaveszett több mint nyolcszázezer katona és polgári személy után a magyar népesség fogyása a „felszabadulás” után is folytatódott. A Tito és Maniu vezette délvidéki és székelyföldi népirtások a legszerényebb becslések szerint is további tízezrek életét követelték, de 1944-45-ben kezdődött meg a (trianoni) határokon túli magyarok tömegeinek koncentrációs táborokba való internálása is az egykori kisantant mindhárom államában. A veszteséget csak tetézte a Szovjetunióba hurcolt foglyok száma.
A felvidéki magyarok sem számíthattak semmi jóra az újdonsült csehszlovák uralom eljövetelével. A frontvonal végigvonulásával 50 ezren kerültek a GULAG-ra, 36 ezer embert pedig nyomban Magyarországra toloncoltak. Az ún. III. Csehszlovák Köztársaság (1945-1948) Eduard Benešsel az élen a magyarkérdést a németekéhez hasonlóan kívánta rendezni.
Beneš tisztában volt az I. Csehszlovák Köztársaság (1918-1938) életképtelenségével, így erőszakkal kísérelte meg az újjáalakított államot homogénné tenni, amire a háború végkimenetele jó alkalmat teremtett. A célt részben elérték: hárommillió némettől sikerült megszabadulniuk, Kárpátalját „átengedték” a Szovjetuniónak, a szlovák testvérnemzetet pedig végre elismerték. Már csak a magyarokkal kellett valamit kezdeni. A potsdami konferencia ugyan csak a németek kitelepítését írta elő (hazánkra nézve is), de a csehszlovák államfő akkorra már hozzálátott a magyarellenes intézkedésekhez.
Törvényhozás híján Beneš elnöki dekrétumokban rendezte a felmerülő kérdéseket: az 1945-ben hozott száz ún. „Beneš-dekrétum” közül 33 érintette közvetlen vagy közvetve a magyar és a német kisebbségeket. Ezek vagyonelkobzást, nemzetiségi alapú földosztást jelentettek, sőt a hírhedt 33/1945. sz. dekrétum többségük állampolgárságának elvételét eredményezte. Emellett több mint tízezer magyar Csehországba telepítésére került sor (88. dekrétum). Továbbá Szlovákiában magyarok tízezreit vitték kényszermunka-táborokba, sőt például a nácik által épített pozsonyi koncentrációs táborból nemrég szabaduló magyar zsidók kerültek vissza ugyanabba a táborba - csak éppen magyarként, immár cseh és szlovák foglárokkal.
Ilyen körülmények között kezdődtek meg a lakosságcserével kapcsolatos tárgyalások, amit a cseh és szlovák politikusok a kitelepítés első fázisának tartottak. 1945 szeptemberében Gyöngyösi János, Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc kormányának külügyminisztere kijelentette: csak területtel együtt hajlandó átvenni a magyarokat. A decemberi prágai tárgyalásokon a kisgazdapárti külügyminiszter továbbra is a még magyarlakta területek átvételével kívánt az etnikailag homogén csehszlovák államhoz hozzájárulni. Tárgyalópartnere, a szlovák kommunista Vladimir Clementis külügyminiszter-helyettes ezt azonban elutasította.
1946. telén végül dűlőre jutottak a felek. A február 6-10. közötti tárgyalásokon Gyöngyösi a jogfosztások és széttelepítések beszüntetésére is ígéretet kapott. A megegyezés alapján 27-én Budapesten aláírt egyezmény végrehajtása már egy héten belül megkezdődött, de a dokumentumokat csak május 15-én cserélték ki Prágában, míg Magyarországon júniusban vált törvénnyé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05